Nephilimek: Első nap.

Hannah fáradtan húzta össze magát az ágyán. A tegnap esti sétára gondolt, amikor elég messze elkószált az erdőben.
- Kelj már fel, álomszuszék. Vagy szeretnéd, hogy odamenjek, és a zuhanyzóba zárjalak? El fogunk késni.- Max hangja fenyegetően és viccesen hangzott. Tudta, hogy megtenné.
- Várj még egy kicsit. Csak öt percet. - Könyörögte. Az itteni szigor, és a hétórai kelés fel sem ér az otthoni lustálkodással, korlátlanul. De ez volt a vágya, hogy kiképzésre jöhessen. Valamit valamiért.
- Egy másodperccel sem tovább!

Amikor leértek az étkezőbe, a Nephilimek nyüzsögtek. Mindenki beszélt mással, még Max is ismert arcokat, Hannah viszont óvatosan húzódott a háta mögé. Soha nem volt gyáva, nem félt kapcsolatot teremteni másokkal, most viszont minden gondolkodás nélkül húzódott közel Maxhoz. Egy kisebb csoport felé vették az irányt, ahol szemmel láthatóan Maxszal egyidős srácok voltak.
- Én inkább megyek. Kötök én is kapcsolatokat, tudod, nem árt a változatosság. - A srác még soha nem láthatta Hannaht ennyire zavartnak.
- Oké. De akármi gáz van, szólj. Szerintem én nem a ti kiképzéseteken veszek részt, hanem inkább segítő leszek, vagy felügyelő. Nyugimár, minden rendben lesz. - Próbálta nyugtatni a lányt, oldani a feszültséget, kevesebb sikerrel.
- Akkor majd este találkozunk. Szia. - Fújta ki a levegőt,és örült, hogy végre elfordulhat a kíváncsi szemek elől. Előkotort egy útmutatót a táskája aljából, majd elkezdte bogarászni. 12. csoport. 9-es terem. Felnézett, és egy táblát keresett, ami talán rajta van, hogy ő hol is van most. A zajokból ítélve az étkező mellett.

- Csak nem eltévedtél? - Szólt az ismerős hang a háta mögül. Kyle éppen az egyik pad tetején ült, ahonnan könnyűszerrel ugrott le. Szőke haja meglebbent, kisöpörte szeméből. Úgy állt a lány mellett, hogy  nem tudott menekülni. Nem maradt más választása, minthogy meghallgassa Kylet, akármennyire is ellenére volt ez.
- Kyle? - Hannaht elfutotta a méreg. Csak őt ne, a nagyképűségével. - Megoldom nélküled is, köszönöm.
- Nagyon nem úgy nézel ki, mint aki pontosan tudja, hogy hova kell mennie, és mikorra. - Jelképesen az órájára nézett, majd a lány lapjára mutatott. - Ezek szerint már el is késtél.
- Akkor sem kell a segítséged, köszönöm. - Fújtatott, majd elindult előre.
- Adhatok egy tanácsot? - Erre Hannah mérgesen megfordult. - Pont az ellenkező irányba mész.
- Miért vagy ilyen idegesítő?
- Tényleg nem kísérhetlek el? - Lazán a lány mellé lépett. - Ebbe egyikünk sem fog belehalni.
- Kísérj.
- Azt hiszem, a tegnap esti bemutatkozásom nem sült el éppen a legjobban. Nem kezdhetnénk elölről? - Most viccel vele ez a fiú? Semmi kihívó nincs benne, amiért pont vele kezdene el foglalkozni.
Ahogyan a folyosón sétáltak, Kyle vezetésével, a termekből hol harsány nevetések, hol pedig szigorú, rendezett csönd hallatszott.
- Nagyon ki fognak ránk akadni?
- Semmi olyat nem csináltunk, amivel szélsőségesen megszegnénk a tábor szabályait. Csak ezentúl ne késs el.
- Ma sem éppen elkésni volt kedvem. Még nem vagyok túl járatos itt. - Duzzogva fordult el, és a falon lévő képeket nézte.
A falakat apró, miniatűrök díszítették, alatta pedig  a leírás, hogy melyik kép melyik angyalt ábrázolja, és melyik történést a Könyvből. Az első Nephilim teremtését, az első Démon létrejöttét, a Tündérek csatáját. Minden történetet ismert, hiszen a szülei esténként gyakran meséltek neki és Maxnak. A legjobban azt a történetet szerette, amikor egy Angyal a földre szállt, és segített a csatában egy Nephilim családnak. A vérét adta azért, hogy megmentse őket. A Nephilimek soha nem tudták meg, hogy melyik család is volt az, amelyiknek az Angyal segített.
- Neked is Az Angyal a kedvenc történeted? - A csöndet Kyle törte meg. A lány léptei egyre lassabbak lettek, mígnem magáról megfeledkezve megállt az Angyalt ábrázoló képnél.
- Igen. Csodálatos, hogy miket meg nem tesznek értünk.
- Igazából nekem nem. - Mosolygott ravaszan. - De kíváncsi voltam. Mehetnénk tovább. Tényleg sokat fogunk késni, ha minden képnél megállsz. Ha szeretnéd, tarthatok délután egy kis különórát a képekből. - A fiú hangja csalogatóan hatott, de úgy érezte, hogy nem szeretné. Nem volt számára közömbös Kyle, vonzotta, hogy a fiú ennyire magabiztos. Tetszett  a járása, a nézése. Ahogyan ránézett, ahogyan a haján csillant a Nap.
- Nem, köszi. - Hannah sokkal szívesebben nézné végig a képeket Max társaságában, aki tudja, hogy miről beszél, és nem nevetné ki, ha egy-egy történetnek csak foszlányai maradtak meg neki. És persze azért, mert ha Maxszal megy, akkor a történet hirtelen nem megy át Kyle elemezgetésébe.
- Itt is vagyunk. Azt hiszem, jobb lenne, ha megfognád a kezem. - Ideje sem maradt Hannahnak tiltakozni, Kyle már ki is nyitotta az ajtót.
Az ajtó mögött egy hatalmas terem volt. A földtől öt méter magasságban, vízszintesen rudak, majd gyűrűk vették körbe a termet. Elég hely volt ahhoz, hogy harminc ember kényelmesen elférjen mozgás közben. Az ablakok még jobban kiemelték a erem nagyságát. A besütő napfény miatt a terem még tágasabbnak tűnt.

- Esetleg valami ésszerű okot tudna mondani, Kyle? - A terem közepén álló magas, barna hajú, szakállas férfi a fiú felé fordult. Egyik szemöldökét felhúzta. Ha nem ebben a helyzetben lettek volna, igazán viccesnek találta volna a lány a helyzetet. Így viszont rettegett attól, hogy viselkedése miatt hazaküldik.
- Segítenem kellett Hannahnak, mert eltévedt. Gondoltam, jó fényt vetne ránk, kedves Paul,  hogy ilyen segítőkészek vagyunk. - Kyle odasétált Paulhoz, akivel kezet fogott.
- Tehát Hannah. Üdvözlünk, itt, a táborban. Úgy látom, már sikerült is összebarátkoznod Kylelal. Érezd magad otthon!

Nephilimek: Kyle

-Meddig szeretnél még várakoztatni? Nem azt mondtam, hogy barátkozz össze vele? Hogy férkőzz a bizalmába? Eltelt egy nap.. És még oda sem mentél hozzá!
- Mert még nem volt alkalmam, anyám. - A fiú bűnbánóan sütötte le a szemét. A faházak mögött, a patak partján a nő szigorúan nézett a fiúra. Vörös palástját vészjóslón fújta a szél. Egy nem várt pofon csattant a fiú arcán, aki szó nélkül tűrte.
- Nem volt alkalmad? Akármikor odamehettél volna hozzá. Egyetlen dologra kértelek meg: hogy légy a barátja! Erre még sehol nem tartasz. - Kemény vonásain semmilyen érzelem nem tükröződött a haragon és a szánalmon kívül. - Ne haragudj. Nem akartalak bántani. Meg kell értened, meg kell tenned. Ez fontos, nekem. Nekünk. Hogy boldogok lehessünk.
- Akármiben szolgálatodra állok. - Nézett fel. A szeme csillogott. Sosem sírt. Most sem. - Holnap. Nem fogsz bennem csalódni.

A csapat egy Portálon keresztül jutott el a tábor helyszínére. A táboron keresztül lágyan szántott az esti hűvös szellő. A fák még könnyű ágait meghajlásra késztette. Az időjárás nem volt igazi őszi, érezni lehetett a nyarat a levegőben. Kavicsos út vezetett a faházakhoz, a Nephilimek lakóhelyéhez. Az utat magas, talán már több száz éves fenyők keretezték, és nyújtottak védelmet. Valószínűleg a legelső Nephilimek kiképzésekor ültették őket ide, a többi generáció számára.
Az apró, fából készült házakban két szoba volt, egy fürdőszobával. Az ajtóhoz hat lépcső vezetett, néhány cölöpön állt a legtöbb ház. Mindenki abba a szobába költözhetett, amelyikbe szeretett volna, így lehetett lehetséges az is, hogy Max és  Hannah egy lakrészbe kerüljenek.

Hannah fáradtan zárta be a zuhanyzó ajtaját, majd szólt Maxnak, aki éppen egy könyvet olvasott. A lány leült mellé az ágyra, és felvette a könyvet, amit épp Max lerakott.
- Coelho? Mióta olvasod az Alkimistát? - Hannah tudta, hogy Max szeret olvasni, de azt hitte, hogy az érdeklődése más könyvekre összpontosul. Max féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Amióta mindig nyugtatnom kell magam, hogy már megint nem hagytál meleg vizet. - Max egy mélységesen nyugodt grimaszt vágott, meg sem várva Hannah reakcióját bevonult a fürdőszobába, mint egy tibeti szerzetes. Hannah elnevette magát, mire Max kidobott egy fél pár papucsot a fürdőből, ami egyenesen a lány vállát találta el. Mire Hannah reagálhatott volna, Max bezárta a zuhanyzó ajtaját.
- Te akartad! Ha háború, akkor legye háború! - Max megnyitotta a zuhanyt, ezzel a csatának vége lett. Egy null Maxnak.

Hannah az ágya felé vette az irányt, ami a másik szobában volt. A kiképzés csak holnap kezdődik el, egész délutánt használhatták az ismerkedésre, a tábor megismerésére. Hannahnak nem volt szüksége Maxon kívül másra. Max volt a legjobb barátja, mióta együtt éltek. A legelső találkozásukkor a kis copfos szőke Hannah kitörő örömmel fogadta a megszeppent, nyalókától ragacsos kezű Maxot, mondván, hogy végre van egy férje a papás-mamás démonölős játékához. Hannah és Max együtt jártak iskolába, majd amikor a fiú 17 éves lett, elküldték kiképzésre. Előre hozott érettségit tett, külön tanárokhoz járt, három nyelven beszélt perfektül. Hannah szülei mindig is gondoskodtak arról, hogy mindent megadjanak Maxnak, semmiben ne érezze úgy, hogy kivételeznek vele azért, mert mások a szülei.
Hannah irigyelte Maxot, hogy kiképzésre mehetett. Ez egy olyan dolog volt, amit valószínűleg a szülei neki nem engedtek volna meg. Amikor Hannah is 17 éves lett, felvetette az ötletet, hogy kiképzésre megy. A szülei nehezen, de beleegyeztek. Három napra rá meghalt Flor, egy balesetben, egy Nagyobb Démonnal szemben. Ettől kezdve nem akarták Hannaht is elengedni. Túlságosan féltették, hogy úgy fog járni, mint Flor. Hannah természete sokkal zabolátlanabb volt, mint Floré. A lány szerette hirtelen ötleteket, a kalandokat, de ugyanakkor mindig meg volt a dolgok rendje, soha nem döntött úgy, hogy abból ő jöjjön ki rosszul. Mindig megérezte azt, ami számára a legjobb.

Az ablakon kavicsok koppanásai hallatszottak, ezek rántották ki Hannaht a gondolkozásból. Felkelt, az ablakhoz sétált, melyet barna keret fogott közre. Óvatosan kinyitotta, de senkit nem látott lent, csak egy kavicsot, ami felé repül. Bal kezével rutinosan elkapta, és visszahajította arra, amerről az jött.
- Ki az aki szórakozik? Elég irritáló. - Bosszúsan csengett a hangja.- Ha megint megpróbálod, lemegyek, és nem fogsz neki túlságosan örülni. - Nyitva hagyta az ablakot, jól esett a délutáni szellő frissessége. A levegő sokkal tisztább volt itt, mint otthon. A tábor nem volt helyhez kötve, nem volt településnév, tanyanév, ami alapján földrajzilag be lehetett határolni, ugyanakkor nem is volt másik dimenzióban. A őrök csupán szerették a kiképzést biztonságos helyen tartani, ezért tették meg ezeket az óvintézkedéseket. Mindenki csak úgy ismerte a helyet, hogy a Tábor.
A lány szeme előtt két kavics repült el, ismét. Bosszúsan kiáltott Maxnak, hogy lemegy, és sétál egyet. Elindult abba az irányba, amerről a dobások jöttek, majd megállt a meglepődöttségtől. Egy sokkal magasabb, szőke hajú srác állt előtte, haját összeborzolta a szél, kék szemei ravaszan nézték Hannaht. A fiú kezeit lazán összefonta mellkasa előtt, lábait összekulcsolta, és egy fának dőlt.  A fiú is végigmérte a lányt, tetőtől talpig, majd elismerően a lány szemeibe nézett.  A két perces néma csendet, mely már kezdett igazán kínossá válni, Hannah törte meg.
- Te voltál az, aki az ablakomat dobálta? - Hangjáról sütött a düh. - Ne forduljon elő még egyszer.
- Vehetem fenyegetésnek? - A fiú közelebb lépett Hannahhoz, majd mintha semmi nem történt volna, elővette legbarátságosabb hangját, és bemutatkozott. - Kyle vagyok. Kyle Showalter. Örvendek a találkozásnak.
- Hannah. Hannah Crasch. - Vonakodva nyújtott kezet Kylenak. A fiú hirtelen a keze után nyúlt, erőteljesen megrázva azt, tekintetét Hannah szemeibe fúrta.
- Ne haragudj az előbbi, idétlen kavicsos trükkért. De olyan unalmas itt, és beszélgetnem kell valakivel. - Kicsit elsétált a lánytól, el a fáig, majd megfordult, hogy megint Hannah felé vehesse az irányt. A lány hátrált két lépést, idegesen összekulcsolta a kezeit, szemeit forgatta. Kyle viselkedését figyelte. A fiú idősebb lehetett Hannahnál, 20 éves körülinek gondolta. A járása alapján, ami magabiztos volt, de könnyed, biztos, hogy nem először van itt kiképzésen. Talán már tanár, vagy segéd.
- Sajnálom, de rossz ablakon kopogtatsz. Nincs kedvem beszélgetni veled. Nem is ismerlek, tehát örülnék, ha most elbúcsúznánk. Szia, Kyle. - Hannah megfordult, kezeivel intett Kylenak, majd az ajtó felé vette az irányt. Felugrált a lépcsőkön, majd az ablakához sietett, hogy megnézze, ott áll-e még a fiú. Kyle ugyanolyan lazán dőlt neki a fának, ahol előbb beszélgettek. Intett Hannahnak, aki válaszképp becsukta az ablakot.

- Mik ezek az indulatok, hé? - Max állt a háta mögött, Hannaht megcsapta a tusfürdőjének frissessége.
- Csak egy bohóc, aki unatkozik, és valószínűleg szórakozni akart. Az ablakot dobálta. - Hannah leült az ágyra, Max felvett egy trikót.
- Van itt néhány igazi lúzer gyerek, akinek a szülei azt hiszik, hogy itt majd megerősödik. Néhányan tévednek. Ide már az erőseket kellene küldeni.
Kyle nem volt lúzer. Az a magabiztosság, amellyel Hannah előtt bemutatkozott, és a járása abszolút rendezettségre utalt.

Hannah fáradtan csukta be az ablakát, majd újabb sétára indult, de most nem a felé a fa felé, amelynél Kyelal találkozott.




Sziasztok!
Mivel még mindig nem jöttem rá, hogy hogy kell kirakni a 'tetszik nem tetszik'es véleményakármit, ezért kérlek, dobjatok kommentbe egy *-ot, vagy valami kis jelzést, hogy tetszik, vagy éppen nem :)
Igyekszem megoldani, majd keresgélek!:D
Puszi: Hannah

Nephilimek: Kiképzés

A koszos sikátorban tompán hallatszottak a fiú léptei. A sár rászáradt földet súroló kabátjára. Csuklyája teljesen eltakarta az arcát, csak a Hold halvány fénye világította meg őt. A sikátor végén egy nő állt. Magas termete, combig érő csizmája, vörös köpenye kiemelte őt az ott lévő mocsokból. Látszott, hogy nem evilági teremtmény, nem közénk való. Hangja ellentmondást nem tűrően csengett.
- Hát eljöttél.
- Megígértem, anyám. – Hajtotta le a fejét tisztelettudóan a fiú.
- Az ígéretek manapság semmit nem számítanak, remélem, tudod. Akár a fiam vagy, akár nem.
- Hűséges maradok, anyám.
- Megtetted azt, amire kértelek? Elhoztad az információkat?
- Igen. Kiképezik. – A nő arcáról sütött a düh. Vonalait gyorsan rendbe szedte, majd az eddig eltökélet higgadtsággal folytatta mondanivalóját.
- Azt akarom, hogy légy a közelében. Hogy ismerd meg. Bízzon benned. Légy a barátja! Add meg neki azt, amit másoktól nem kap meg. Ha eljön az idő, akkor majd beszélünk erről. Egy hónapod van. – A nő a fiú felé emelte kezét, mintha az arcát akarná megérinteni, majd hirtelen visszahúzta.
- Anyám. Beszélhetünk még? – Reménnyel teli hangon kérdezte.
- Mindennek eljön az ideje. Ennek most nincs ideje. A szíved legyen kemény. Nagy tetteket fogsz végrehajtani, amihez nem kellenek érzelmek. Ha te és én fogunk uralkodni, akkor majd beszélünk.
- Köszönöm. Értettem. Úgy fogok cselekedni, ahogy kívánod.
- Reméltem.

A Crasch házban egyáltalán nem volt csend ezen a napos, vasárnap reggelen.
- Hannah! Hannah, az ég szerelmére, hol vagy már? Max már fél órája vár rád! Siess! Vagy itthon hagyunk. – Kate szavai fenyegetően szóltak, Hannah ügyet sem vetett rájuk. – Hogy akarsz te igazi Nephilim lenni, ha nem vagy képes az összeszedettségre és pontosságra? – Ez hatott.
- Kész vagyok. – Hannah három bőrönddel állt a lépcső alján.
- Ezt nem mondhatod komolyan. Maxnak elég volt egy bőrönd. Neked minek három?
- A fegyvereimnek. Mégis, minek? -  A lány sértődötten válaszolt. – Mindre szükségem lehet.
- Rendben, akkor pakoljátok be Maxszal a kocsiba. Siessetek, különben lekéssük a gépet.
Az utcán verőfényesen sütött a nap, egy óra volt. Max és Hannah izgatottan pakolták be a bőröndöket, Geoffrey unottan ült a kormány előtt. A repülőtér nem volt messze, és a repülőút is csupán három óra volt.
- Mindent beraktatok, amire szükségetek lehet? – Kate aggódott. Engedje el a gyermekeit egy Kiképzésre? Egyedül? Visszaemlékezett arra, amikor még ő ült a hátsó ülésen.. Amikor ő ment kiképzésre. Ugyanilyen izgatott volt, mint most Hannah.
- Max? Biztos menni szeretnél te is? – Max már volt egy kiképzésen, neki ezen már nem kellene részt vennie.
- Persze. Jó buli lesz megint. Addig sem otthon ülök, és a tv-t bámulom.
- Ez igaz. Akkor, érezzétek jól magatokat, és tanuljatok sokat.
- Meglesz, Anyu. –Felelték egyszerre.

A repülőn több ismerős arcot is láttak. Ott voltak Lindáék, Joshék és Michaelék. A családok, amíg a gyerekek kisebbek voltak, és Craschéket nem érintette gyász, majdnem minden hétvégéjüket együtt töltötték. Most persze egyértelmű volt, hogy miért ülnek mindannyian ugyanazon a gépen. A kiképzés miatt. Amikor a Nephilim gyermekek elérik a 17 éves kort, kiképzést kaphatnak, ha a szüleik beleegyeznek. A családok összeültek. Egyik szülő sem szerette volna a gyerekét egyedül elengedni a kegyetlen kiképzőtáborba, hiszen maguk is tudták, hogy az milyen. Ők is voltak ott. Hasznukra vált ugyan, hiszen a harcművészeteken kívül rengeteg más dolgot megtanultak, amit hétköznapi családtagként is hasznosítani tudtak, de kötelességekkel is járt. Részt kellett venniük a Tanács összes ülésén, és rendet kellett tartani az Alvilágiak között. A Démonok irtása pedig minden Nephilim kötelessége volt. Meg kell őrizni a nyugalmat, ami az emberek világát érinti.
Max soha nem kedvelte különösebben Michaelt. Flor, Hannah nővére részben miatta is halt meg. Michael már szintén kapott egy kiképzést, ott ismerkedtek meg Florral. Ketten irtották a démonokat, közös jövőjüket tervezték, Flor terhes volt, amikor egy Nagyobb Démonnal szálltak szembe. A démon nagyobb volt, mint gondolták, nem kértek segítséget. Flor meghalt. A két család az óta nem beszél egymással.
 Michaelen nem látszik gyász. Nevetgél. Barna haja a szemébe hullik, nem vágatta le a lány halála óta. Flor és Michael természete eléggé megegyezett. Flor nem várta volna el, hogy Michael meggyászolja, de Max ezt furcsállta. Mintha meg sem érintené az, ami körülötte történik. 

Max Hannah hangjára lett figyelmes, aki mögötte ült, és Lindával beszélgetett.
- Max! Csíííz! – Max grimaszolt, Linda jót derült a képen. Próbált mosolyt erőltetni az arcára, hiszen ezzel örömet okozott Hannahnak. A fiú titkon már 8 éves kora óta szerelmes belé, ám jól titkolja. Craschék fogadták örökbe, amikor a szülei meghaltak a Háborúban. Sok Nephilim család veszett oda, a gyermekeik pedig árván maradtak, eltűntek. Néhányuk soha nem került elő. Maxnak szerencséje volt, hogy Crschék befogadták. Saját gyermekükként nevelték tovább, Hannah legjobb barátja lett. Együtt nőttek fel, és mindenféle fenntartás nélkül szeretik egymást.
- Hannah! Nem tudom, miért imádsz rólam ilyen borzalmasan vicces képeket csinálni.. – Kezdte Max.
- Mert olyan borzalmasan vicces az arcod, és egyébként is kell néhány kép a gyűjteményünkbe. – Kacsintott rá Hannah. – Szóval még egyszer! Csííz! – Kattant a fényképező.
- Tökéletes. De most én jövök. Hannah, csíz!
- Azt hiszem, ezzel megvolnánk. - Max óvatosan helyezte vissza Hannah kezébe a gépet, egy meleg mosoly kíséretében. 

A repülő lassú ereszkedésbe kezdett. A leszállásnál három magas, talpig feketébe öltözött ember fogadta őket. Max és Michael tudatosan feléjük vette az irányt, a többiek követték őket. A Kiképzés elkezdődött. 

Grace széles mosolyra húzta a száját, amikor fia a lány felé vette az irányt. Minden olyan pontos, és tökéletes, ahogyan a nagy Könyvben meg van írva. Pontosan olyan. Egyetlen kivétellel. Ez nem az  Könyv. Ez a sötétség Könyve. 

Magyarázat - Nephilimek

Sziasztok!

Mivel semmilyen bemutatkozást, útmutatást nem írtam a bloghoz, és üzenetet sem hagytam a bejegyzéseknél, ezért most írok!
Először is, ez az első fantasy, amivel próbálkozom. Írtam már fan-fictiont, de elég hamar ráuntam, hogy egy személy életéről írok, E/1-ben. Ezért, és persze Cassandra Clare hatására kezdtem el ezt a blogot.
Mivel szerintem nem nekem találták ki az E/1-es fan-fictionokat, ezért ez egy teljesen sztár-mentes kitaláció.

A történet mint említettem, hogy izgalmasabb legyen, több szálon fog futni. Ez az elején még talán annyira nem is fog látszani, de ahogyan kibontakoznak az események, ott már igen. Nem feltétlen a szerelmi szál(ak)ra szeretném tenni a hangsúlyt, de lesz benne az is.

A Nephilimek: - Démonvadászok - Egy angyal, és egy halandó gyermekei a Nephilimek, akiknek feladatuk a Démonok kiirtása. Minden családban, amelyben angyalvér található, a gyermekek Nephilimek. A szülők dönthetnek, hogy gyermeküket kiképeztetik-e.A gyermekeket 12 éves kortól folyamatosan lehet küldeni Kiképzésre. Ha kiképeztetik őket, akkor magától értetődően a gyermek 18 éves kora után részt vesz a Tanácsban, és a Háborúkban. Ha nem, élhet közönséges halandóként, de a Látása, amellyel az Alvilágiakat, és a Démonokat látja, megmarad, de kimarad a Nephilimeket érintő dolgokból.

Succubus - Démonfajta, Közepes Démon. A Démonoknak három csoportja van: Kis Démon, Közepes Démon, Nagy Démon. A Nagyobb Démonok sokkal ritkábban fordulnak elő. Ezek a Démonok a Portálokon keresztül jutnak a halandók világába. A halandók nem látják őket. A Nephilimek feladata ezeknek a Démonoknak a kiirtása. (Ld.: Kiképzett Nephilimek)

Alvilágiak - Vámpírok, Vérfarkasok, Tündérek.

Tanács - Nephilimek tanácsa, ahol összegyűlnek, és megbeszélik az ügyeiket. Az Alvilágiak nem tartoznak a tanácsba. Jelenleg egyik fél sem áll háborúban senkivel, de nem kedvelik egymást túlságosan.

Röviden ennyi. :D Ha vannak még dolgok, amelyek a fejezetekben nem tiszták, világosak, akkor írjatok, chaten, kommentben, ahol jól esik. :)

Puszi: Hannah. :)
                     

Nephilimek: Kezdet.

Hannah hevesen küzdte fel magát a földről. Ez volt az első, hogy egy Succubussal találkozott. A Démon hirtelen, heves szárnycsapásokkal ismét a földre terítette. Max váratlanul csapott le szeráfpengéjével a lényre. Hannah értetlenül meredt a fiúra, aki a semmiből bukkant elő.
- Te meg mi a fenét keresel itt? – Meredt Hannah Maxra.
- Azt hiszem, ezt én kérdezhetném tőled, nem gondolod? Hogy gondoltad, hogy egyedül elbánsz egy Succubussal? Ennyire ne légy elvetemült Lili. – Majd újra lesújtott a fegyverrel. A Sucubbus elterült, majd nem kelt fel többé.  Hannah sértődötten a fal felé fordult. A vereség után nem akart Max szemébe nézni. Bántotta a büszkeségét.
- Nem gondoltál bele, hogy mekkora fájdalmat okozol ezzel Katenek és Geoffreynak? Ha meghalsz, semmit nem tehetünk érted. A Rúnák sem segíthetnek. Ez már nem jó szándék, ez őrültség. Néha tényleg úgy érzem, jobb lenne lakat alatt tartani. – Mihelyst kimondta, már rögtön megbánta. Hannah felkelt, majd egyenesen a kijárat felé vette az irányt.
- Várj, ne haragudj, nem úgy értettem.
- Lehet ezt egyáltalán másképp érteni? Mert szerintem nem. Egyedül is elbántam volna vele. Ő nem egy különleges démon, én pedig nem Flor vagyok. Remélem ez világos.
- Ne nekem mondd. Nem én korlátozlak. Csak meg akarlak védeni, el akarom végezni azt a feldatot, amit kiszabtak rám. Egyáltalán nem én tehetek erről.
- Akkor ki? – A lány hangja tompán csengett a teremben, óriási ürességet hagyva maga után. Senki nem válaszolt. Max kényelmetlenül érezte magát, szívében néma gyász tombolt. Nem akarta kimutatni, erős akart maradni. Neki is fájt, legbelül. 

Hannah sietve rohant le a lépcsőkön, Max hamar utolérte. Ahogy kiértek a rozzant épületből, fogtak egy taxit. Hannah a gondolataiba merült, majd a hátsó ülésen Max vállára döntötte a fejét. New York utcái nyüzsögtek. A több ezer színben úszó épületek, a hangok, a zaj, mind felpezsdítette az oda érkezők vérét. A lány nem szólalt meg, Max sem. Csendben pihentek, amíg meg nem látták az ismerős házat.
- Köszönjük. – Mondta Max, majd átnyújtott egy tízdollárost. Hannah meg sem várva őt, felrohant a lépcsőn. Reménykedett, hogy szülei talán nem lesznek ébren. Hogy hamar elsiklanak az ügy felett. Nem volt szerencsére. A fürdőszoba ajtajában Geoffrey állt.
- Hannah…
- Igen. Hányszor kell még elmondanod, hogy ne csináljam ezt. Hányszor kell még elmondanod, hogy veszélybe sodrom magam? Nem Flor vagyok. Nem fogok meghalni. Bízzatok bennem, ahogyan benne is tettétek.
- Igen, bíztunk benne. És meghalt. Nem szeretnénk téged is elveszíteni, értsd meg.
- De én nem vagyok Flor. Csak egyszer, egyszer adnátok nekem is a bizalmatokból annyit, mint neki. Hogy be tudjam bizonyítani. Csak egyszer. – Geoffrey a gondolataiba merült. Hezitált.
- Azt hiszem. Tudom mi a megoldás. Ha ennyire ezt szeretnéd, akkor megkapod, amit szeretnél. Egy feltétellel. Max is veled mehet.
- Apa, miről van szó? – Hannah semmi olyat nem tudott volna mondani, ami megoldásként szóba jöhetett volna. Max is vele menjen? Hova? A Démonokat egyedül is meg tudja ölni.. Oda nem kell Max.
- Kiképzést kapsz.
- Hiszen már kaptam!
- Nem, nem olyan kiképzést. Anyád mérges lesz rám. De meg kell tanulnod, ha ennyire ezt szeretnéd. Kiveszük az iskolából, és megkapod a Nephilimeknek járó kiképzést. Ahogyan mindig is akartad. Látom, nem lehet téged visszatartani ettől. Önhatalmúan döntöttél, és helyettünk te mentél el megölni a Succubust.
- De..
- Nincs de. Szerinted nem vettem észre, hogy hívtak Morganék? De, észrevettem. És ha Max nem megy utánad… Mindketten mehettek kiképzésre. Egy hetetek van, hogy elkészüljetek. Most már nincs választás. Ha ezt szeretnéd. Megkapod. 

Hannah nem volt még ilyen boldog egyszer sem. Az sem zavarta, hogy Max vele megy, hiszen együtt nőtt fel a fiúval, bátyjaként tekintett rá mindig is. A Succubus már csak távoli emléknek tűnt. Meghalhatott volna, de ott volt Max.
Összeszedte a pizsamáját, az erős kontyát kibontotta, a csatokat a tükre elé tette. Halkan kinyitotta az ajtót.
- Max? Mit keresel itt? Nem kéne már aludnod?
- Hallottam. Hallottam, hogy mit beszélgettetek Geoffreyval. És ha én nem akarok menni? – Max felháborodott volt.
- Miért ne akarnál? Mindenki akarja, hogy megkapja a Nephilimeknek járó kiképzést. Te miért nem akarod?
- Arra nem gondoltál, hogy csak miattad csinálom ezt az egészet? Hogy ott lehessek melletted, hogy vigyázzak rád? Persze, nem tudhatod. Jóéjt. – Hátat fordítva elvonult a saját szobájába. Szemében végtelen szomorúsággal csukta be az ajtót. Hannah hezitált, hogy utánamenjen-e vagy sem. A nem mellett döntött. Gyors tusolás után visszavonult a szobájába, sebeire gyógyító varázst szórt. Boszorkánynénikéjétől kapta a port, amellyel még a nagyobb sebeket is hamar be tudta gyógyítani. Max levelét találta a szekrényén.

„Ne haragudj. Persze, hogy veled megyek. Csak engem is megvisel, ami Flore-ral történt. Jóéjt. Max.”

Hannah nem csalódott Maxban. Mindig mellette állt.

Gondolataiba merülve aludt el. Megengedték, hogy kiképezzék.

 Most már igazi Nephilim lehet, minden szempontból.